HORVÁTH Zoltán
Pataktanulmány, tájbeavatkozás

Horváth Zoltán reflexív módon közelít a természetművészethez. A lehető legegyszerűbb módon tér vissza a „tiszta forráshoz”. Mimetikus tájbeavatkozása alig észrevehető. Egy patak kiválasztott szegmensét ismétli meg a helyszínen talált természeti elemekkel, egy föld alá helyezett csövön a patakból átvezetve a vizet az általa kiválasztott helyszínre. Egyszerű gesztusával mintha a művészetek születéséhez vezetne vissza bennünket, amikor az emberek saját környezetüket próbálták vizuálisan reprodukálni. Mimézis ez is – a hangsúly mégsem az utánzáson van, azt hiszem, hanem a természethez való sajátos viszonyuláson, amelyet nem legyűrni, meghódítani vagy éppen megismételni kíván a művész, hanem a lehető legjobban megközelíteni a maga eszközeivel, szimbiózisba kerülni vele, megsejtve annak apró rezdüléseit.