ÜTŐ Gusztáv
Székelyföld / Ţinutul Secuiesc / Székely Land – Autonómia, Performance

Ütő Gusztáv performance-ával a tágabb értelemben vett sajátos környezet, Székelyföld természeti kincseivel való gazdálkodás lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Hét különböző székelyföldi borvízmintát kóstoltat meg a közönséggel. Ugyanakkor a földnek is felajánlja a vizet, hogy enyhítse a szárazságot. Az akció verbális megnyilvánulással is kiegészül – az alkotó kéri az esőáldást (ami szerencsére hamarosan be is következett), ugyanakkor verbálisan és vizuálisan próbálja meg bevonzani az autonómiát, emlegetés és megjelenítés révén. Másik megnyilvánulása a lecsupaszított, kéregtelenített bikfalvi fatörzs ruhájának felmutatása, felöltése, tiltakozás a meggondolatlan pusztítással szemben. Ütő Gusztáv alkotásai talán a legsajátosabbak a telepen készült 13 munka közül, mivel szervesen összekapcsolódnak bennük a hely, a természet specifikumai és a szintén helyhez kötött sajátos alkotói magatartás – amely egyszerre nagyon határozott társadalmi és politikai szerepvállalást is kifejezésre juttat –, ugyanakkor úgy tud mai problémákat megszólaltatni, hogy eszközeiben nagyon mély gyökerekhez nyúl vissza, az adott közösség érzelemvilágát, időnként elhallgatott, titokban talán nagyon is élő hiedelmeit, az egekkel kialakított jellegzetes beszédmódját hozza mozgásba.